HANGOK

• 

  Teljesen kimaradnak ezek a gyerekek a való világból, ha az intézményeken múlik. És a világ sem látja őket. Hogy lesz ebből tolerancia és olyan jövő, ahol ezek az emberek is a mindennapi élet látható részei?

  Élő Fruzsina, öt és fél éves, súlyosan halmozottan sérült kisfiú anyukája
• 

  Volt szülő, aki amiatt vitte el a gyerekét az óvodából, mert Tibit és a kislányt felvették a csoportjukba: ne járjon ilyen gyerekkel az övé! Ha erre tíz év után visszagondolok, még mindig sírhatnékom támad.

  Jánocsikné Vári Gyöngyi, mozgáskorlátozott fiú édesanyja
• 

  16 évesen kerültem átlagos közegbe. Furcsa volt: egyszer csak azt vettem észre, hogy mindenki engem néz, és nem értettem miért. Akkor derült ki a másságom. Korábban megszoktam azt, hogy körülöttem mindenkinek volt valami fogyatékossága, és nem néztük egymást, természetes volt.
  Ha integrált közegben növök fel, azt gondolom, sokkal nyitottabb és elfogadóbb lettem volna, így nagyon sokáig küzdöttem saját magam elfogadásával.

  Köleséri Sándor, kisember
• 

  Én például úgy tanultam meg biciklizni, hogy a szüleim nem tudtak megtanítani. Azt mondták, hogy ez egy olyan dolog ami nekem nem fog menni, mert nem olyan az egyensúlyérzet, stb… A barátaim viszont nagyon szerették volna ha én járok velük biciklizni, és megtanítottak.
  Ez nekem nagyon jó példa arra, hogyha a gyerekek akarnak valamit, akkor nagyon kreatívak lesznek, és nagyon össze tudnak fogni és nagyon együtt tudnak gondolkodni; és ez biztos, hogy felnőtt korban is megmarad: egy helyzetre nem úgy reagálnak, hogy megijednek vagy elfordulnak, hanem megpróbálják megoldani.

  Pásztory Dóra, paralimpikon
• 

  Egy egészséges környezetben az egészséges gyerekeket utánozza le. Tehát még hogyha Emma le is van maradva, azt a viselkedésformát fogja követni; és teljesen egészséges irányba halad az egész mozdulatrendszere, gondolatrendszere tehát az egész lénye.

  Balla Eszter (színésznő) down-szindrómás kislány édesanyja
• 

  Aki fogékony, az fantasztikusan elfogadó attitűdöt tud elsajátítani és ez kiskorban tényleg a legnagyobb természetességgel megy. Aki meg nem annyira sérült hogy ne tudjon átlagos képességű emberek közt élni, annak muszáj idejében megtanulnia a valódi életben élni. Sokkal jobb ezt fiatalon megtapasztalni, mint felnőtt fejjel. Egy dolog biztos; akármekkora a szeretet és az elfogadás, ez az egész együttélés magától nem fog létrejönni. Tanulni, gyakorolni kell.

  Kiss Bea (újságíró), SNI-s lány édesanyja
• 

  Azoknak, akiknek megvan a lehetősége, hogy egy befogadó környezetben legyenek, sokkal jobban fejlődnek a szociális készségeik, hiszen egymásról másolják ezeket a viselkedésmintákat, és így könnyebben tudnak alkalmazkodni a mindennapi életben is.

  Csabai Dóra (szülésznő) 6 éves autista kisfiú édesanyja
• 

  Elég sok állami gondozott gyerek járt az iskolánkba. Nagyon gyakran láttam, hogy kirekesztik őket a gyerekek, a felnőttek pedig teli vannak velük kapcsolatban előítéletekkel. Nem bírta el az igazságérzetem, mindig kiálltam mellettük, rengeteg konfliktust vállaltam értük.

  Both Gabi