Hangok

  • Szülő, szegregált múlttal

    A szöveg beküldője szegregált iskolába járt, most a gyerekei helyzetéről írt. Így jellemezte magát: egy magyar ember

    Az óvodás évek jók voltak a gyerekeknek, de az iskolás éveket hátránnyal kezdték, mivel fél-cigányok és a legnagyobb gyermeket elutasították abból az iskolából ahová be szerették volna íratni. Így a testvéreivel már nem is próbálkoztak. Mind jó tanulók voltak.

    A gyerekek egyforma bánásmódot érdemelnek, bármilyen származású, beteg, mozgássérült, ettől még be tud illeszkedni a közösségbe, és pont azért kellene együtt lennie a többi gyermekkel mert ilyen helyzetben van, és nem elkülöniteni egymástól a gyermekeket, mert sajnos ebből adódik később az, hogy egymást lenézik az emberek.vAhogy egy gyereket otthon nevelnek, azt viszi tovább az életbe, és a szerint próbál élni, amit lát. Ha azt látja, hogy szülei lenézik a beteg, elesett, hátrányos embereket, akkor ő követni fogja a példájukat. Ha viszont azt látja, hogy szülei segítik, felkarolják az elesett, hátrányos helyzetű embereket, nem tesznek megjegyzést, ha a gyereknek véletlenül cigány barátja van: abból a gyermekből biztos egészséges felnőtt válik.

Te mit teszel az együttnevelésért? Csatlakozz a kampányhoz! Add hozzá a hangod! Csatlakozom