Elég későn kezdtük el az ovodába járást az átlagosnál, mivel hároméves korától két éven keresztül tartottak a vizsgálatok. 2005 Decemberében kaptuk meg a rossz hírt hogy a fiam autista, az enyhébbik fokozata. Hál’ Istennek elég könnyen is tanult, jár, beszél, csak értelmileg sajnos elmaradott a most egykorú egészséges társaitól, ami azt jelenti,hogy most 13 éves, de egy 8-éves gyermek szinten tanul.

Ha már hátrányokról beszélünk,talán a másság elfogadása, az osztályban is kevesen szeretik. Kiközösitik, csúfolják a mássága miatt, ami persze őt is bántja, pedig benne nagyon sok a szeretet. Előnyök talán azok számára, hogy érdeklődő, nem magába forduló személy, szeret emberekkel beszélgetni, bármiről is legyen szó, igazmondó, nem hazug.

Jó felfogású,értelmes, a későbiekben bármi lehet még belőle. Azon leszek mint szülő, hogy úgy érezze; van értelme az ő életének is, mint bárki más emberkének, ha hasznosnak tudhatja magát.

Az eggyütt nevelés nagyon fontos, főleg a fejlődésben, hogy felnőtt korára valamilyen szinten önáló tudjon lenni, el tudja magát látni, mert mint anya én sem élek örökké.

Tanitani kellene a másságot,és az elfogadást ,kevés az az ember,aki tisztában van az autizmus fogalmával. Igenis hatalmas szeretet-adás van bennük, ami általában még egy egészséges embernél sincs meg. Megérteni és elfogadni, ez a kettő ami számit.