Két lánya 24 és 17 éves, a 13 éves Tibi, mozgáskorlátozott. Kezeit jól használja, rövidtávon bottal, hosszabb távon kerekesszékkel jár. Jelenleg 7. osztályos a Pethő Intézetben, bentlakásos általánosban. Állami óvodába és iskolába járt Nyíregyházán 12 éves koráig.

Szülői szempontból jó volt, hogy Tibi megismerte azt a közösséget, ahová a „normálok” járnak. A nehézség az volt, hogy napi szinten kellett őt segíteni vagy fizetni konduktort (ezt saját zsebből tettük az első évben). Emellett 24 órás szolgálat volt nekem.

Úgy sikerült elintézni az ovit, hogy összefogtunk szülőkkel. Elmentünk a polgármester asszonyhoz, leveleket írtunk, egyszerűen követeltük a jogainkat. Végül az önkormányzat megadta a státuszt. (Nem volt szakembernek álláshely, lehetőség az államiban, hogy segítse Tibit. Egész Nyíregyen 5 konduktor van.) Az óvodában nem volt gond a befogadással. Se a gyerekekkel, még a pedagógusokkal se. Az óvodavezető olyan óvónőhöz adta, aki elfogadta és bevállalta – gondolom én. Még egy szintén mozgássérült kislány járt oda. Mi törtük az utat.

Tibi szerette az óvodát, nagytestvérei miatt megszokta az együttlétet és mi hoztuk-vittük. Utána ez a hely megmaradt, azóta is felvesznek oda mozgáskorlátozottakat. Az óvodában volt kellemetlen élményünk, csak utólag derült ki: volt szülő, aki amiatt vitte el a gyerekét, mert Tibit és a kislányt felvették a csoportjukba: Ne járjon ilyen gyerekkel az övé! Ha erre tíz év után visszagondolok, még mindig sírhatnékom támad. Na de ez a szülők butasága. És ha a szülő így áll hozzá,akkor a gyerekeitől majd mit várjunk el? A gyerekeknek semmi gondjuk nem volt egymással. ( 6 év után a lány anyukája találta ki a Pethőt, ahol Tibinek bejött a környezet, a lány egy hónap után kilépett onnan.)

Úgy választottam tanító nénit, hogy tudtam: nála már megelőzően volt egy kerekesszékes kisgyerek. Az iskolában a szülők elfogadóak voltak, senkivel nem volt problémánk. Ez nem egy elitiskola volt. Ide szerényebb körülmények között élők gyerekei jártak. Ezek a szülők szerintem megértőbbek, elfogadóbbak – én így láttam. A közösségi rendezvényekre nekünk is járni kellett, ekkor nem tudták megoldani Tibi mozgatását. Ez a tanító néni ügyes volt, ha pl. csukott szemes ülő gyakorlat volt, kiemelte hogy Tibi milyen kiemelkedő ezekben. A tanító néni sajnos csak két évig vitte az osztályt. Aztán jött egy 50 feletti tanító néni, ő nem volt ennyire rugalmas, nem figyelt rá oda külön. Pl. az egészségnapon nem vonta be semmibe őt meg ezt a kislányt, csak ültek ott egész nap. Nem alakította úgy a feladatokat, hogy egy mozgássérült is meg tudja csinálni. Ebben a két évben sikerült elintéznünk a mozgásfejlesztést konduktorral. Itt az a fontos, hogy valaki reggeltől estig odafigyeljen, hogy a gyerek hogy mozog, hogy áll, és javítsa. Egy óra nem elég, hogy ne rögzüljenek a rossz dolgok a mozgásában. Szóval sikerült a konduktort fél napra behozni az órákra, de sajnos nem tudtak jól együttműködni a tanárral. Pl. hogy a térdsínben óra közben a pad mellett állhasson, erősödhessen, ne kelljen ülnie végig, mondjuk énekórán. Úgy érzem, nem voltak partnerek a pedagógusok. Végül a konduktor elment, nem engedték be sok órára. Szerintem ez nem a konduktoron múlott. Most úgy hallom van újra, de mi már nem vagyunk ott. Leginkább emiatt is jöttünk a Pethő intézetbe.

Mit üzennék a többi szülőnek? Hogy a mi gyerekeink pont olyanok, ugyanúgy szeretnek játszani, vidámak, kedvesek, mint a többi gyerek. Csak két bottal járnak.