Újságíró, 2 gyereke van. H., 11.osztályos SNI-s gyerek. 17 éves. B. 11 éves, nem integrált gyerek.

Milyen szempontok szerint választottál iskolát?

Iskolát nagyon körültekintően választottam. 2 évig kerestem. Az óvoda kiválasztása nem volt szerencsés.Az Alternatív Pedagógiai Fórum segítségével találtam iskolát Hannának. Segítettek a kiválasztásban. A lányom képességei, igényei figyelembevételével felállítottunk egy „rangsort”. Az első volt a Gyermekek háza, nagy szerencse, hogy felvették, nem nagyon volt „B”-tervem. Amikor ovis volt a lányom, akkor határán volt az értelmi sérültségnek. Állandóan inogtunk, hogy milyen mértékig kell erre tekintettel lenni. Végül úgy döntöttünk, hogy az a jó neki, ha minden szinten integrált intézménybe jár. Az óvónénik meg is ígérték hogy külön odafigyelve foglalkoznak vele, de ez nem így történt. A jóindulat megvolt, de a tapasztalat és a hozzáértés sajnos nem. Nagyon sok kudarc érte H.-t ésengem is. Ez régen volt. Lehet, hogy csak a legegyszerűbb megoldást választottam, de lehet, hogy akkor még nem is léteztek olyan alternatív óvódák, mint most iskolában a GyH, az biztos, hogy nem találtam akkor jobbat.

Mit gondolsz az együttnevelésről?

Nagyon, nagyon hasznos. A fiam, aki nem integrált, ő is integrációs közegben tanul, szintén a GYH-ban. Most már tőle lesek el módszereket, hogy hogyan kezeljem a nővérét. Aki fogékony, az fantasztikusan elfogadó attitűdőt tud elsajátítani már ilyen kiskorban is. Aki meg nem annyira sérült hogy ne tudjon emberek közt élni, annak muszáj idejében megtanulnia a saját közegében élni. Ezt mindenképpen sokkal jobb gyerekként megtapasztalni, mint felnőtt fejjel.

Miért működik GYH-ban integráció nagyon jól?

Szociokulturálisan és anyagilag is extrémül jól elengedett iskoláról van szó. Itt sikk elfogadónak, toleránsnak lenni, nem „menő” a kirekesztés. Vannak persze itt is előítéletek, de talán jobban formálhatóak, mint ott, ahol napi anyagi problémákkal küzdenek a szülők. A GYH-ban fontos, hogy direkt és hatékony a szülők-tanárok közötti kommunikáció. Nem a gyereket, hanem a szülőt felvételiztetik. Van egy kőkemény teszt, amit ki kell tölteni szülőként a felvételikor.

Mi a titka a GYH-s tanároknak?

Úgy látom, hogy ez egy hosszabb tanulási folyamat. Azok csinálják jól, akik alapították az iskolát, az idősebb (még mindig fiatal, legalábbis szépségesen elnyűhetetlen) generáció. Pusztán azért mert megvan a tapasztalatuk, türelmük, rálátásuk. A frissen végzett, új tanárok kevésbé működnek jól, de velük kapcsolatban viszont nekünk kell türelmesnek lennünk…

Volt-e arra eset, hogy az iskolában probléma adódott abból, hogy a H másmilyen, mint az osztálytársai?

Jó sok év elteltével, mikor a lányom már nem járt oda, kiderült, hogy egy szülő (akivel ráadásul egy évfolyamra jártunk általános iskolába) bement a tanítónénihez és megkérte hogy kisfiának ne kelljen H mellett ülnie, mert undorodik tőle. Valóban rágta a ceruzáit H, aminek van egy szaga. Nyilván nem kezelték azért tökéletesen a helyzetet, mert ez sohase oldódott fel, nem beszléltük meg. Az is lehet, hogy erre nincs megoldás. De az osztályfőnökök visszautasították a kérést. El is ment a másik gyerek a suliból. Én H-val jöttem rá, hogy ezek a módszerek nem mindenhatók. Problémák mindig lesznek. Csak kell tudni ill. akarni kezelni őket. Az iskola első három évéig magam sem tudtam megfogalmazni, hogy mi a baja a H-nak. Egyik osztálytársa egyszer megkérdezte, hogy valójában mi is a neve a „betegségnek”? Nem tudtam válaszolni. Rájöttem, előbb nekem kell megértenem, hogy mi a probléma és csak utána várhatom el a többi embertől, hogy tolerálják H másságát. Meg kell tudni nevezni. Ha régebben kérdezték hogy neki mi a baja az volt a válasza: integrált vagyok. Mostanában, hogy szegregált speciális szakiskolába jár, megint nem tudunk mit mondani…Azt már mégse lehet, hogy „szegregált” vagyok, pedig korrekt megfogalmazás lenne.

A GYH-ban lévő szülők nem félnek integrációtól?

Nem féltik saját gyereküket az integrálandó gyerekektől? Dehogynem. De a GYH-ban az a nyagyszerű h egyszerre tudnak integrálni és egyszerre tudják csinálni a tehetséggondozást. Ehhez nagyon sokat számít, hogy nem frontális módszerrel dolgoznak. Kooperatív technikával, rengeteg csoportmunkával, Aronson mozaik-módszerét használva dolgoznak. Ha valaki odafigyel ezekre a gyerekekre, mert van energiája, akkor ez működik.6-dik osztályi csak szöveges értékelés van.A rádiós kollegáimnak magyaráztam egyszer, hogy milyen érzés lenne, ha az értekezleten ahelyett, hogy mondjuk nagyszerű volt a témaválasztás, a műsor sajnos a közepén kicsit ellaposodott, de aztán a végén magára talált, azt mondaná a főnökünk, hogy hármas. Van különbség!Ezekkel a módszerekkel meg lehet tanulni, hogy mindenkinek más a tempója, az értékei, de ezzel dolgozni, foglalkozni kell, magától nem megy.Iskolai szinten is beszélni kell ezekről a különbözőségekről, a többi szülőnek is meg kel értenie és el kell fogadnia, hogy egy lassabb, több ösztönzést igénylő gyerek nem stoppolja le az egész osztályt. Sőt, akkor őneki lehet segíteni és az milyen jó érzés…

Volt-e konkrét konfliktus, ami a gyereked is érintette az osztályban?

Igen volt egy nagyon verekedős agresszív kislány, aki H-t különösen sokat bántotta. Kiderült hogy család szintjén vannak súlyos problémák. Sok szülői fórum volt a konfliktus körül. Végül az a döntés született, hogy, hogy akkor nem küldik el kislányt a suliból, ha szülők részt vesznek családterápián. Vállalták és sokat javult a kislány. Nekünk viszont, szülőknek elmagyarázta a programezető (másutt ő lenne az igazgató), hogy noha ezt a kislányt nem integráltként vették fel suliba, fogadjuk el, hogy neki is épp annyira szüksége van erre az elfogadó közegre, mintha sérült lenne. Elfogadtuk. Pedig nekem könnyebb lett volna akkor látni, hogy megtorolják a sérelmeinket, hogy bűnhődik, aki bántja a másikat. Utólag nagyon jó érzés, hogy nem ezt éltem meg, nem ez lett a vége. Ebből én is sokat tanultam, ha tettszik integrálódtam. Végül is bármikor el lehet kezdeni, de leghatékonyabb, ha születéstől a felnőttkorig tart ez a tapasztalás.