Az integráció van akinek, pedagógusoknak, óvónőknek nagyon ijesztő, politikusoknak, hívószó, a fogyatékosoknak pedig lehetőség. Attól függ ki beszél róla. Én azt gondolom, hogy az integráció fogyatékos oldalról egy nagyon, nagyon pozitív dolog,  hogyha biztosítva vannak a körülmények és az infrastruktúra.

Maximálisan értem és respektálom az óvónők és pedagógusok félelmét hiszen ha harminc gyerekre van egy pedagógus akkor nem biztos, hogy arra a gyerekre akinek egy kicsit nagyobb figyelemre van szüksége nagyon hasznos lesz ez. Az integráció akkor hasznos, ha ehhez megvannak az eszközök. Ha ehhez megvannak a körülmények, akkor ez egy nagyon hatékony dolog.

A gyerekek nagyon kicsi kortól kezdve egy nagyon nyitott gondolkodásra nevelődhetnek egy intézményben, még ha ezt otthon nem is mindig kapják meg. Nekem az volt a tapasztalatom gyerekként majd felnőtt koromban is hogy nagyon elfogadóak a gyerekek. Ha ők bántanak valakit, egy társukat akkor az, hogy fogyatékos vagy szemüveges, vagy kövér vagy szőke vagy barna az indok, de nem azért bántják, hanem mert undok volt, vagy rosszindulatú,  és nyilván a tökéletes gyönyörű szőke kékszemű kislányban is megtalálják a hibát ha keresik. Szerintem be lehet illeszkedni az óvodába és a gyerekeknek meg kell adni a lehetőséget, meg az önbizalmat, ahhoz hogy be tudjanak illeszkedni.

Én nagyon szerencsés vagyok, mert olyan családban nőttem fel ahol engem nem kezeltek igazán másként, soha nem szembesültem azzal, hogy más lennék. Nekem ez egy teljesen természetes állapot. Nagyon különbözőek vagyunk egyébként is hajunk, arcformánk,  termetünk, most az, hogy nekem nem a magasságomból hiányzik, hanem az egyik karomból, az nekem nem volt különleges dolog.

Ezért nekem soha nem volt nehéz beilleszkednem, mert én bementem, jó neked szemüveged van, nekem meg öt ujjam, hát ilyenek vagyunk. Szerintem ezzel a hozzáállással, ez csak egy nyereséges dolog lehet, mert én nem maradtam ki semmiből teljesen szabad és kötetlen életet éltem gyerekként és szeretek visszagondolni a gyerekkoromra.

Mit jelent az egészséges közeg számára a másság jelenléte?

Szerintem kicsi gyerekként felelősségre tanít, empátiára és segítőkészségre. Természetes lesz nekik, hogy, egyrészt a látvány, felnőttként nem fogják felkapni a fejüket, elfordítani, zavarba jönni, ha másságot tapasztalnak, hanem tudják kezelni a helyzetet.

Másrészt, nagyon piciként megtanulják, hogy vannak olyanok, akiknek segíteni kell felöltözni, enni, játszani, és azt gondolom, hogy a kreativitást is nagyon fejleszti.

Én például úgy tanultam meg biciklizni, hogy a szüleim nem tudtak megtanítani. Azt mondták, hogy ez egy olyan dolog ami nekem nem fog menni, mert nem olyan az egyensulyérzet stb… A barátaim viszont nagyon szerették volna ha én járok velük biciklizni, és megtanítottak.

Ez nekem nagyon jó példa arra, hogyha a gyerekek akarnak valamit, akkor nagyon kreatívak lesznek, és nagyon össze tudnak fogni és nagyon együtt tudnak gondolkodni és ez biztos, hogy felnőtt korban is megmarad és egy helyzetre nem úgy reagálnak, hogy megijednek vagy elfordulnak, hanem megpróbálják megoldani és én nem tudom elképzelni azt, hogy aki egy sokszínű környezetbe nő fel az később elutasító legyen. Itt kezdődik egy egészséges társadalom, és egy boldog együttélés, hogy maximálisan nyitottak vagyunk egymásra és elfogadóak.

Az óvodai tapasztalataim: nagyon sokszor azt látom hogy az integrációnak gyakran az infrastruktúra az akadálya. Egyszerűen nem akadálymentesek az óvodák, nagyon leterheltek a pedagógusok, és hiába van meg a nyitottság, hiába van meg az elfogadás ha fizikailag egyszerűen képtelenek a biztonságát garantálni annak a gyerkővnek, akit beintegrálnak, úgyhogy én azt gondolom, hogy ezt valahol az óvónőképzésnél, az óvodák kialakításánál kellene kezdeni. Azután a szülők fejében rendet rakni, mert egy szülöiértekezlet állitólag sokkal durvább mint ami mondjuk a csoportokban vagy az osztálytermekben történik. És amit a gyerekek észre sem vesznek azt a szülők teszik szóvá. Gyakran a szülők jobban félnek.

 Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó. 2000-ben a Sydney-i paralimpián 200 m-es vegyes úszásban aranyérmet, 100 m-es pillangóúszásban bronzérmet szerzett, majd a 2004-es athéni paralimpián 200 m-es vegyes úszásban aranyérmet, 100 m-es hátúszásban és 100 m-es pillangóúszásban egy-egy ezüstérmet szerzett. 2005-ben visszavonult, jelenleg a Eurosport sportkommentátoraként dolgozik.